Szabó Ferenc (Algyő, korábban a Székkutas közeli Csicsatér), illetve Prágai János (Nagymágocs) visszaemlékezései alapján.
Szabó Ferenc édesapjának Szabó Lajosnak Csicsatéren (Csicsatér-dűlő - Székkutas és Nagymágocs között) volt kocsmája. Ide vettek még háború előtt, 1940 körül Hódmezővásárhelyen ("Danyikó" kocsma) egy nagyméretű biliárdasztalt. Ez egy úgynevezett fordítós asztal volt - egyik oldala zsebes (a szokásos hat lyukkal), másikoldala lyuknélküli - egy tengely körül lehetett átfordítani igény szerint. Két golyókészlet volt hozzá 3 darab karambol golyó és 16 darab kisméretű elefántcsont golyó a pyramid játékhoz. Két márványlap volt az asztalban párhuzamosan egymástól mintegy 30 centiméterre. Az akkoriban még kisgyermek Szabó Ferenc nem emlékszik a gyártójára csak arra, hogy réztábla volt rajta gyönyörű cirkalmas felirattal.
Megjegyzés (2010. körül): Hasonló ódon (kisebb méretű) "fordítós" asztal van Békéscsabán a Lencsési lakótelepi Virág Presszóban - sajnos a lukas márványlapja már hiányzik. Egyébként jó állapotban van és gyönyörű, gyártotta: Singer Antal és Fia - Szeged
A két méretes márványlap miatt hatalmas súlya volt az asztalnak - emlékszik vissza Szabó Ferenc - emlékszem fagörgőket tettek alá és két bivaly térdelve húzta be apám kocsmájába (ez egyiknek hiányzott a farka) - összegyűltek a környékbeliek nézni, segíteni. El is keresztelték a kocsmát, e jeles eseményre emlékezve, "Csonka bivalyfarok kocsmának". A név és a kocsma közkedveltégét mutatja, hogy az 1943-ban a Kútvölgyi vasútállomás közelében nyitott kocsmának tulajdonosa már eleve a hasonló "Kis bivalyfarok" nevet adta.
Csak bábus játékokat játszottak az asztal mindkét oldalán és többnyire a lyukas oldalon : "Érdekesebb volt és a lyukak miatt bizonyos szituációkban nehezebb is."
Játszottak "preferáncot" is, mely bármely bábus játéknak egyfajta nehezítése. Kötelező volt a lökő golyónak falat érintenie (mandiner) a célgolyó érintése előtt (mint a 120-as duplajáték egyik fajtája - lásd ott), illetve a hibák utáni büntetőpontokat nem a másik játékosnak írták, hanem a saját pontjait korrigálták vele. Konkrétan úgy történt a pontozás, hogy mindenki eleve az egyébként elérendő pontszámról indult (pl. 120-asnál 120 pontról), és a hibátlan lükések utáni pontokat levonták, a hibák utáni büntetőpontokat hozzáadták a lökő játékos pontszámához így az nyert, akinek hamarabb elfogytak a pontjai.
"A nevezetes biliárdasztal történetéről még annyit, hogy valamivel később levágtunk a nagy márványlapokból, mert a vendégek a kisebb asztalokat jobban szerették - az egyik oldalát ekkor is lukasra (zsebesre) csinálták. Apró lyukakat fúrtak apámék egy vonalban, sűrűn egymás mellett, majd a lyukak mentén alátámasztották és az egyik segítő rátoppantott a lábával, mire a lap széle lehasadt a kellő helyen. 1950 körül adtuk el az asztalt, a 16 darabos elefántcsont golyó készletet pedig még a háború utáni években pesti "vidékjárók" csalták ki anyámtól néhány neki tetsző ruhadarabért (nem tudta szegény milyen értéket ad oda)."
"A háború környékén a kocsmában, illetve az olvasókörben biliárdoztak az emberek, versenyek nem voltak. Játszották mindhárom játékfajtát, az 1000-est inkább a fiatalok. A 40-es években bálakat rendeztünk a csicsatéri olvasókörben, illetve 1945-től műkedvelő színi előadásokat is tartottunk - engedélyt Szentesen kellet hozzá kérni. Egy alkalommal a Falurossza című népszínművet szerettük volna előadni, de nem akarta engedélyezni az illetékes hivatal, ekkor húgom és sógorom (Szabó Teréz, Vas József) - akik tanítók voltak a csicsatéri iskolában - átírták a kifogásolható részeket és így mégis előadták a darabot."
Említésre méltó még a Pusztafeketehalmi olvasóegylet is, nem csak azért, mert ott volt a környék legjobb biliárdasztala, hanem mert mint egyfajta skanzenelemet áttelepítették az ópusztaszeri Szabadtéri Néprajzi Gyűjteménybe.
Majd később az EPOSZ (Egységes Parasztifjúság Országos Szövetsége) is részt vett a kulturális és szórakoztató rendezvények szervezésében - természetesen a biliárd életből sem maradt ki.
Idevonatkozó részlet Bugac történetéből:
Rövid ideig, de sikeresen működött a faluban az Egységes Parasztifjúság Országos Szövetsége (EPOSZ) helyi csoportja is. [...] A fiatalok komolyabb szervezeti életet nem éltek, hiszen erre sem lehetőségük, sem gyakorlati ismeretanyaguk, adatuk nem volt. Tevékenységük leginkább bálak, s egyéb szórakoztató összejövetelek megszervezésében, lebonyolításában realizálódott.
A 40-es években született a szabály miszerint a célgolyó nem eltalálásáért 5 büntetőpont jár (120-as játék) - korábban büntetlenül lehetett a lökő golyót az ellenfél számára előnytelen helyre gurítani.
(Megjegyzés: Az 1862-ben megjelent Bayer-féle biliárd szabálygyűjtemény 1 hibapontot ír nemtalálás esetére.)
Az olvasó körök (1949), illetve az EPOSZ (1950) feloszlatása után az körök birtokában lévő biliárdasztalok jelentős része kicsit később (1954) a Hazafias Népfronthoz került.
"A fiatalok korán kezdték a biliárdozást, én már hatéves koromban nekiálltam lökdösni a golyókat - sámlira kellet állni, hogy felérjem az asztalt. A "zöldfülűek" körülvették a biliárdasztalt és figyelték az "öregek" játékát - a játék általában italban ment (a vesztes fizette). Így a fiatalok nehezebben jutottak asztalhoz, de amikor tudtak gyakoroltak, illetve többnyire voltak mentoraik az "öregek" közül, akik tanítgatták őket. Olyan is volt, hogy a tanítványok játszottak és a vesztes játékos mentora fizetett italt a győztes tanítómesterének. Persze eljött az az idő is, mikor a tanítványok már mestereik babérjaira kezdtek pályázni ki tudja legyőzni a "nagy öregeket", de szerencsére ebben a játékban a tapasztalat a legalapvetőbb..."
