Laurinyecz György (Békéscsaba), illetve Kiss József (Nagymágocs) visszaemlékezései alapján.
Háború alatt/után "eltűntek" a biliárdasztalok főleg a nagyobb településekről (kisebb telepöléseken inkább maradt annyi, ami kiszolgálta az igényeket), csak a jól "fekvő" klubok képezhettek kivételt (pl. ipartestületeknél, fegyveres erők klubjában), illetve a később a nagyobb ipari vállalatok is megtehették, hogy biliárdasztalt helyezzenek el klubhelységeikben, mint pl. Békéscsabán a Barnevál, vagy a Téglaipari Vállalatnál. Ezek a helyek voltak a biliárdélet központjai, itt rendeztek házi versenyeket.
Pedig új biliárdasztal volt, hiszen Békésen a START Sportszergyártó és Fémipari Szövetkezetben gyártották, de ezekből nem vásárolhatott "akárki", főleg a honvédségnek szállítottak (ezért van az, hogy sokan - nem viharsarkiak - katonakorukból, és/vagy a tiszti klubból ismerik a magyarbiliárd játékokat). Mindenesetre Békés és környékén mégis több biliárdasztal volt, mint általában az országban. Érdekes viszont, hogy zsebes asztal egyáltalán nem volt Békéscsabán, és az országban sem nagyon, csak néhány régi asztal bújt meg itt-ott, még a háború előttről
A nyolcvanas évekre inkább csak az idősebb generációnak voltak biliárd ismeretei Békéscsabán és vélhetőleg másfelé is. Az ország keleti területein, a Viharsarokban ez a magyarbiliárdot, ezen belül főként a 120-as játékot jelentette, illetve az országban sokfelé csak a rex volt ismert.
Kiss József említette, hogy a nyolcvanas években Prágai János rendezett versenyeket nagymágocsi kocsmájában. A verseny a minél magasabb pontértékű lökéssorozat eléréséért folyt. A versenyezni szándékozónak "jegyet" kellett venni a kocsmárostól majd mikor asztalhoz jutott addig lökhetett, amíg nem hibázott - persze lehetett szinte unásig próbálkozni. "Volt úgy, hogy a nagy nehezen asztalhoz férkőző lökött egyet-kettőt és már mehetett is a következő jegyért - sokan tízesével vették a jegyeket (ami nem volt kis pénz)". A legmagasabb értékű 5 sorozat eredményt jegyezték - az első három kapott díjat. Díj volt pl. óra, vagy ajándékkosár. Ezeket a "pontlökő" versenyeket 500-as, és 120-as játékkal is megrendezték.
- Az 1000-es játékot Szabó Tamástól tanultam meg, aki kultúrház igazgató volt Nagymágocson a 60-70-es években - említi Kiss József. - Nagyon szerette az 1000-es játékot, mindig nógatott, menjenek játszani. Az 500-ast az apámtól tanultam (éppen kéthete halt meg szegény - most már ott fent biliárdozik). Egyébként a nagyapámék leginkább az 500-ast játszották.
Érdekes, hogy 120-ast egy zsebes asztalon kezdtem el játszani 1960 körül, gyerekkorában.
A Schönherz majorban - annakidején kulturális vagy inkább szórakoztató központ volt. Nagybátyám Kiss Sándor ott lakott a közelben - az ő libáit legeltettem, de azért biliárdra is maradt idő. Érdekes, hogy ezen a megmaradt uradalmi zsebes asztalon csak 120-as és 500-as játékot játszottak.
A 60-70-es években Nagymágocson sokat biliárdoztak, igen jó asztal (nem zsebes) volt a "Szél" kocsmában, és a játék többnyire pénzre ment. A 80-as évek végétől sok verseny folyt le a szomszédos települések csapataival (pl. Fábiánsebestyén, Szentes, Hódmezővásárhely). A csapatverseny úgy értendő, hogy mindenki egyénileg mérkőzik a másik csapat valamely játékosával és a több nyertes játszmát elkönyvelő csapat győz. Ilyenkor mindig főztek általában valamilyen bográcsost, és jó hangulatban telt az idő - a cehhet a vesztes állta. Általában a házigazdák győzött, ez a hazai pálya előnye (azaz asztalismeret).
